Halálos baleset történt a Csorna és Kóny közötti útvonalon

2014. 10. 15., sze - 12:09
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi vezetője a tiltó tábla ellenére haladt be a kereszteződésbe.

 

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt 2014. október 15-én 4 óra 55 perc körüli időben a 85-ös számú főút 18+560-as km szelvényében.

Az elsődleges adatok alapján egy 71 éves kónyi lakos közlekedett Fiat típusú gépkocsijával Kóny felől a 85-ös számú főút irányba. Az útkereszteződéshez érve, a kihelyezett Állj! Elsőbbségadás Kötelező! jelzőtábla utasítása ellenére a nő járművével kereszteződésbe behaladt és nem biztosított elsőbbséget a 85-ös számú főúton Csorna felől Győr irányába haladó menetrend szerint közlekedő autóbusznak. A buszvezető fékezett, azonban a helyközi járat eleje a személygépkocsi bal oldali elejének ütközött.

A balesetben a személygépkocsit vezető kónyi asszony a kórházba szállítást követően elhunyt.

A Csornai Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak