Halálos közlekedési baleset Zala megyében

2022. 05. 20., p - 20:42
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Belehalt sérüléseibe a segédmotoros-kerékpárt vezető férfi.

Nagykanizsán, a Dózsa György út és a Sugár út kereszteződésében 2022. május 20-án 18 óra 25 perckor egy helybéli asszony az általa vezetett személygépkocsival eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy segédmotoros-kerékpárral, majd továbbhajtott, és egy lakóház falának csapódott. A motort vezető 60 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően elhunyt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.