Halálos közúti balesetet okozott

2014. 10. 28., k - 10:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A baleset következtében egy férfi elhunyt, négy személy megsérült. A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. Gábor 44 éves siófoki lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a siófoki férfi 2014. január 13-án 11 óra körüli időben egy általa vezetett tehergépkocsival közlekedett az M3-as autópályán - Gödöllő lakott területén kívül - Budapest irányába. Az autópálya 31-es kilométerszelvényénél a férfi hátulról nekiütközött a kapaszkodó sávban - műszaki okok miatt – álló és a vészvillogót működtető autónak. Az ütközés következtében a személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban – a gondos orvosi ellátás ellenére – két nappal később elhunyt. Az autóban utazók közül hárman – a szakértői vélemény alapján – súlyos, míg egy férfi könnyű sérüléseket szenvedett. G. Gábor a baleset következtében nem sérült meg.

A gödöllői rendőrök 2014. február 24-én gyanúsítottként hallgatták ki a 44 éves férfit. Az ellene folytatott eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére. 


Kapcsolódó oldalak