Halmozta a jogsértéseket a személyszállító

2022. 02. 03., cs - 09:00
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem folytathatta útját a nagyberényi sofőr.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály munkatársai 2022. február 1-jén délután az M7-es autópálya 80-as kilométerszelvényében ellenőriztek egy „P” rendszámos kisbuszt és annak vezetőjét, egy 43 éves nagyberényi lakost. Az igazoltatás során a sofőr a gépjármű eredetére vonatkozó dokumentumot nem tudott bemutatni. Az egyenruhásoknak azt mondta, hogy a járművet néhány éve Litvániában vásárolta és személyszállításra használja, azzal éppen 10 utast szállít lakóhelyükre.

 

A rendőrök ellenőrizték a férfi vezetői engedélyét, és megállapították, hogy nincs jogosultsága a jármű vezetésére. Ezt követően kívülről-belülről átvizsgálták a kisbuszt, melynek során számos hiányosságot állapítottak meg: személyszállításhoz szükséges digitális tachográffal a jármű nem volt felszerelve, a leghátsó üléssor a gépjárműben nem volt rögzítve, azt csak ideiglenesen rakták a gépkocsi hátuljába, és a biztonsági övek sem működtek rajta. A jármű indítási naplójában több helyen hibajavító festékkel történt korrigálások voltak láthatók, továbbá megállapították a járőrök azt is, hogy több mint öt hónapja nem honosították a közlekedési eszközt.

 

A rendszámokat, a hozzá tartozó indítási naplót és az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt a rendőrök a helyszínen elvették. A sofőrt előállították a rendőrségre, a járművét pedig műszaki átvizsgálásra, ahol további műszaki hiányosságokat tártak fel, miszerint a jobb hátsó féklámpa, a jobb első tompított világítás és a hátsó rendszámtábla-világítás nem működött, az ablakmosó-berendezés úgyszintén, a gumik kopottak voltak, az üzemi fék nem volt megfelelő és a rögzítőfék alkalmatlan volt a jármű rögzítésére.

 

A sofőrrel szemben büntető és szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.