Ismét ittas vezetőt vettek őrizetbe a rendőrök

2020. 06. 30., k - 09:58
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr Kecskemét külterületén okozott balesetet. Ügyét az egyenruhások még az őrizet időtartamán belül lezárták, és kezdeményezik bíróság elé állítását.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2020. június 27-én 14 óra 50 perckor őrizetbe vettek egy 54 éves helybélit.

A férfi az 5218-as számú úton közlekedett egy Suzuki Swifttel a megyeszékhely felől Hetényegyháza irányába. A rendelkezésre álló adatok alapján az út 5-ös kilométerénél utolérte az előtte haladó, majd forgalmi okból megálló Citroen-t, és hátulról nekiütközött. A Citroen az ütközés hatására továbbsodródott, és nekicsapódott az előtte álló Volkswagennek, ami egy Skodának ütközött. A baleset során összetört egy negyedik autó is, amely a Suzuki mögött közlekedett. A helyszínre érkező rendőrök a járművezetőkkel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely a Swiftet vezető 54 éves férfi esetében pozitív értéket mutatott, így őt vér-vizelet mintavételre előállították, vezetői engedélyét pedig azonnal bevonták.

A járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sofőrt a rendőrök őrizetbe vették.

Ügyében a nyomozást a Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai az őrizet időtartamán belül befejezték, és kezdeményezik a gyanúsított bíróság elé állítását.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a korábbiakhoz hasonlóan felhívja a közlekedők figyelmét arra, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére a vezetése előtt és alatt egyaránt. Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést, hiszen többek között növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. Ezért kérjük: soha ne üljön ittasan a volán mögé, és olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittasan vezessen!

                                                                                                       … hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.