Itt ugrik a jogsi

2024. 03. 12., k - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ittasan próbált elmenekülni egy autós a rendőrök elől az Üllői úton, miközben négy piros lámpát is figyelmen kívül hagyott. Ámokfutásáért pénzbírságot és előéleti pontokat kapott, ami további szankciót von maga után.

Amint arról korábban beszámoltunk, a BRFK XVII. és XIX. kerületi járőrei 2023. december 17-én éjjel közlekedési ellenőrzést végeztek Kispesten, az Üllői úton, és nem sokkal éjfél után igazoltatni akartak egy gépkocsit. A járőrök jelzésére a sofőr megállás helyett gyorsított, és elszáguldott a rendőrök mellett. Az egyenruhások megkülönböztető fény- és hangjelzéssel perceken keresztül követték és próbálták megállásra bírni a sofőrt, aki menekülése közben több közlekedési szabályt áthágott – áthajtott négy piros lámpán és záróvonalon, akadályozva ezzel a szembejövő forgalmat.

A Renault vezetője bekanyarodott az Árpád utcába, ahonnan azonban már nem tudott továbbhajtani. A sofőr a rendőrök felszólítására nem volt hajlandó kiszállni, ezért testi kényszert alkalmaztak vele szemben, majd megbilincselték. Megállapították, hogy a 39 éves B. Szilveszter nem véletlenül fogta menekülőre: esetében az alkoholszonda ittasságot jelzett, valamint jogosítványát éppen ittas járművezetés miatt vonták be korábban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága a férfival szemben közigazgatási és büntetőeljárást indított. A hatóság az elkövetett jogsértésekért összesen 260 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte, és mindezért 32 közlekedési előéleti pont jár.

A hatályos jogszabályok értelmében, ha a járművezető közlekedési előéleti pontjainak száma meghaladja a 18-at, az illetékes közlekedési igazgatási hatóság visszavonja a sofőr vezetői engedélyét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.

 

Köszönet a biztonságért

Az Élet Menete Alapítvány jubileumi emlékéremmel köszönte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködését.

 

Kábítószerrel üzleteltek

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.