Ittas járművezetők Csongrádban

2019. 06. 11., k - 16:03
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenkilenc alkalommal indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben Csongrád megyében a hosszú hétvégén.

A rendőrök tizennégy alkalommal Szegeden, kétszer Hódmezővásárhelyen, illetve egy-egy esetben Makón, Csongrádon, valamint Kisteleken indítottak büntetőeljárást ittas sofőrrel szemben 72 óra alatt. A megye útjain összesen húsz baleset történt szombattól hétfőig, amelyekben öten sérültek meg.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kialakult tévhitekkel ellentétben már egy pohár szeszesital elfogyasztása is számít, ugyanis az alkohol kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki (észlelési idő növekedése, reflexek tompulása, szemmozgató izmok lassulása stb.), melyek a biztonságos közlekedéssel nem egyeztethetők össze.

Szakértői álláspont szerint a közlekedésbiztonság szempontjából legkedvezőbb, ha a járművezetők egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt vezetés előtt, illetve közben. Az alkohol hatása egyénenként változik, sőt még ugyanaz a személy is különbözőképpen reagálhat ugyanannyi alkohol mennyiségre. A hatás függ például attól, hogy üres vagy teli gyomorra ivott, mennyire fáradt, szed-e éppen nyugtatót vagy fájdalomcsillapítót. Az alkohol ezreléket meg lehet becsülni, de az alkohol hatását nem. 

Az alkohol a látást is hátrányosan befolyásolja, mivel a szemmozgások idegi irányítása különösen érzékeny az alkohol hatására. Ezen kívül már igen kis mennyiségű alkohol oldja a feszültséget, csökkenti a gátlásokat, rontja az önkontrollt. Ezért nehéz abbahagyni az ivást 1-2 pohár szeszesital elfogyasztása után. Talán nehezebb, mint el sem kezdeni.

Az ittasan bekövetkezett balesetek megelőzésére a tömegközlekedési eszközök, taxi igénybevétele vagy a szórakozó társaságban egy aznap este alkoholt nem fogyasztó „bulisofőr” is megoldást jelent.

"… hogy mindenki hazaérjen!"


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.