Ivó napi művelet

2022. 05. 19., cs - 14:49
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ittas vezetők kiszűrésére szervezett, 2 órás akcióban ellenőrzött 3666 sofőr közül 27-en vették szó szerint a mai névnapot. Tizenegy járművezető bűncselekményi kategóriát fújt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a teljes felségterületüket lefedve, a közlekedésbiztonság érdekében tartottak finn módszeres ellenőrzéseket 2022. május 19-én, Ivó napján.

A 6 és 8 óra közötti időszakban 3666 autót állítottak meg, 27 sofőr pozitív eredményt produkált. Közülük tizenegyen elérték a büntetőjogi kategória mértékét, velük szemben járművezetés ittas állapotban bűncselekmény gyanúja miatt indítottak eljárást. A többi 16 vezetőnek összesen 970 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

A rendőrök az egyéb jogsértések mellett sem mentek el, 11 sofőrt bírságoltak 165 ezer forintra.

A legtöbb járművezetőt a Szentendrei Rendőrkapitányság illetékességi területén szondáztatták, az 595 ellenőrzésből négyen akadtak fenn. A második, illetve harmadik legmagasabb számú megállítást a gödöllői autópályás rendőrök, illetve a nagykátai járőrök hozták 531, illetve 430 kontrollal. Örvendetes, hogy a két helyszínen ellenőrzött sofőrök közül egy sem fogyasztott alkoholt vezetés előtt és egyéb jogsértést sem tártak fel a rendőrök.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a jövőben is tervez hasonló akciókat a közlekedés biztonságának megszilárdítása és javítása érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.