Jogosítvány nélkül, ittasan próbált sebességváltást gyakorolni – baleset lett a vége

2026. 08. 16., v - 09:53
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pár nappal ezelőtt Somogyban egy nő a barátnőjét tanította volna váltókezelésre, amikor a jármű hirtelen megindult, majd a kerítésnek ütközött.

A helyszínen a rendőrök intézkedés alá vonták a jármű vezetőjét, egy harmincas éveiben járó asszonyt, aki nem rendelkezett vezetői engedéllyel, ráadásul a balesetet megelőzően alkoholt fogyasztott.

Mint kiderült, arra kérte a gépkocsi tulajdonosát, hogy tanítsa meg őt a sebességváltót kezelni, mert a közeljövőben szeretne vezetni tanulni és jogosítványt szerezni. Mivel a jármű az udvaron állt, úgy gondolta, hogy a vezetői engedély hiánya ellenére ott gyakorolhat.

Barátnője a nyitott vezetőoldali ajtó mellett állva próbálta elmagyarázni neki a fokozatokat. A jármű beindítását követően a nő benyomta a fék- és kuplungpedált, majd amikor azokat felengedte, az autó hirtelen, nagyobb lendülettel hátrafelé indult. A gépkocsi a mellette álló nőt a nyitott ajtóval magával sodorta, majd egy hulladékgyűjtőnek és egy kerítésoszlopnak ütközött.

A sérültet a mentők kórházba szállították, a járművezetővel szemben eljárás indult.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedésben pillanatok alatt bekövetkezhet egy súlyos baleset.

Járművet csak az vezethet, aki rendelkezik a szükséges vezetési jogosultsággal, ismeri a közlekedési szabályokat, és vezetésre alkalmas állapotban van. Az alkohol fogyasztása rontja a figyelmet, a reakcióidőt és a veszélyhelyzetek felismerésének képességét, ezáltal jelentősen növeli a balesetek kockázatát.

A járművezetés gyakorlását is megfelelő körülmények között kell megkezdeni. Egy gépkocsi vezetése nem pusztán a pedálok és a sebességváltó kezelését jelenti. A jármű mozgása, tömege és gyorsulása olyan helyzeteket teremthet, amelyekre egy tapasztalatlan vezető nem tud megfelelően reagálni.

A jelenlegi eset is jól példázza, hogy egy ártatlannak tűnő gyakorlásból pillanatok alatt baleset lehet.

Aki vezetni szeretne megtanulni, tegye azt autósiskolában, oktató segítségével, a szabályoknak megfelelő körülmények között – ne kockáztassa mások és a saját testi épségét!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 

Az eseményről készült videó:

https://www.facebook.com/watch/?v=2014504292541973

 


Kapcsolódó oldalak