Kanyarodás közben történt az ütközés

2023. 05. 25., cs - 09:17
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vétlen motoros és utasa sérült meg a közlekedési balesetben.

A 85-ös számú főúton mezőgazdasági vontatóval és vontatmányával közlekedett egy 63 éves markotabödögei férfi 2023. május 24-én 17 óra 30 perc körül. Enese felől balra kanyarodott a termőföldek irányába, azonban a traktort vezető sofőr – vélhetően figyelmetlen vezetése miatt – későn vette észre, hogy járműve előzését már egy motorkerékpáros megkezdte. Az 50 éves kisbaboti motoros a karambolt nem tudta elkerülni, és a mezőgazdasági jármű első kerekének csapódott. A balesetben a motor vezetője súlyos, illetve 19 éves utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A vezető baleseti okok között szerepel az elsőbbségi jog, illetve a kanyarodási szabályok megszegése. A KRESZ az elsőbbségi joggal kapcsolatosan az alábbiak szerint rendelkezik: “Azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására.
  • Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek, az út mellett elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak!
  • Közlekedjenek türelmesebben, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! Vezetésük során igyekezzenek megérteni a másik sofőr szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.