Kerülő utakra tereltek a rendőrök
Az M1-es autópályán és Tokod belterületén is súlyos sérüléssel járó baleset történt 2014. január 4-én.
Két sérültet szállított kórházba a mentő 2014. január 4-én 9 óra 22 perckor az M1-es autópályáról. Mindketten abban a személygépkocsiban utaztak, mely Győr felé közlekedett és a 86. km szelvényben szalagkorlátnak ütközött. Az autó felborult, fejtetőn még métereket csúszott tovább, majd az oldalára dőlve megállt. A jármű jobb első ülésén utazó asszony nem használta a biztonsági övét, ő az ütközést követően kirepült az autóból. Kislányának nem lett komolyabb baja, de megfigyelésre őt is kórházba vitte a mentő. A sofőr eddig tisztázatlan okból hajtott neki a belső szalagkorlátnak, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Tokodon egy gyalogost gázolt el egy személygépkocsi 2014. január 4-én 19 óra körüli időben. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az úttest mellett sötét ruhában sétáló férfi volt figyelmetlen. Körültekintés nélkül lépett ki a jármű elé, hogy átkeljen az út másik oldalára. A személygépkocsi vezetője megpróbálta kikerülni a gyalogost és intenzíven fékezett is, de az ütközést nem tudta elkerülni. A férfit a mentő kórházba szállította.