Készenléti rendőr mentette meg az életét

2023. 10. 02., h - 14:55
Készenléti Rendőrség

Elvérzett volna az M5-ös autópályán balesetet szenvedett albán sofőr, ha a törzsőrmester nem segít rajta.

Őrizetes átkísérését hajtotta végre a Készenléti Rendőrség (KR) Regionális Bevetési Igazgatóságának két járőre 2023. szeptember 29-én késő este Szegedről Nyírbátorba. Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán közlekedtek, amikor az 54-es km szelvényben, az Örkényi Pihenőnél egy balesetet szenvedett gépkocsit vettek észre. Látták, hogy az autó a külső sávban keresztben áll, és az eleje, valamint a bal oldala totálkárosra tört. Ahogy közelebb értek, azt is észlelték, hogy a szervízsávban a földön fekszik egy férfi, akit többen körbeállnak.

A készenléti rendőrök ekkor szolgálati gépkocsijukkal megálltak, majd Rózsa Ottó r. törzsőrmester a fekvő emberhez sietett, míg társa a gépkocsiban maradt, hogy az általuk szállított őrizetest felügyelje.

A törzsőrmester látva azt, hogy a sérült férfi jobb lábfeje szilánkosra tört, és folyamatosan dől belőle a vér, arra törekedett, hogy a vérzést mielőbb csillapítani tudja. Észlelte ugyanis, hogy a sérült ekkorra már több mint másfél liter vért veszíthetett. Rózsa Ottó r. törzsőrmester az ott tartózkodó egyik kamionsofőrtől gumipókot kért, és azzal szorította el a férfi combtövét. Ettől a vérzés ugyan csillapodott, de teljesen nem állt el. Így a KR-es járőr a rendőrautó egészségügyi dobozából gézcsíkot vett elő, és azzal készített szorítókötést a sérült térdhajlatában, hogy az elvérzést megakadályozza. Az elsősegélynyújtás közben folyamatosan beszélt a férfihez, akiről később igazolványa alapján kiderült, hogy egy 22 éves albán férfi. A rendőr angolul próbálta nyugtatni a sokkos állapotban lévő külföldi sofőrt, akit így igyekezett ébren tartani, hogy elkerülje ájulását.

Ezt követően értek oda a katasztrófavédők és a mentősök, valamint a rendőrök. A mentőápoló megkezdte a férfi elsődleges vizsgálatát és ellátását. Elmondta, hogy azonnali műtéti beavatkozásra van szüksége a férfinek. Hangsúlyozta, hogyha a vérzéscsillapítást nem kezdte volna meg a rendőr, akkor a sérült a vérveszteségbe bele is halhatott volna.

Az albán fiatalembert végül a mentők stabil állapotban szállították kórházba. A baleset körülményeit a Dabasi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eredményes vadászat a vadászkürtért

A Győri Rendőrkapitányság a napokban zárta le egy 41 éves férfival szemben folytatott büntetőeljárását, aki Győrben egy vadászkürtöt talált és lopott el.

 

Nem várt belépő

Az üzlet megköttetett, de a dílert és több mint fél kiló drogot már az erzsébetvárosi rendőrök vitték el a kapualjból.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenhárom ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében.

 

Nem járt sikerrel

Nyomozás indult annak a 36 éves férfinak az ügyében, aki hamis okmánnyal próbálta elhagyni az országot.