Kivonták a forgalomból
Pozitív lett a kábítószer-gyorsteszt, bíró elé állhat a járművezető.
2013. augusztus 6-án délután állították meg és ellenőrizték az egyenruhások a 46 éves F. Györgyöt. A férfi Dorog belterületén közlekedett személygépkocsijával. Ide-oda rángatta a kormányt, úttartása bizonytalan és balesetveszélyes volt, ezért a járőrök azonnal utána fordultak. A kocsit egy kereszteződésben érték utol. Az autót sávjában keresztbe fordulva találták meg, vezetője félig feküdt benne. F. György az egyenruhások felszólítására kiszállt a járműből, egyenesen megállni azonban nem tudott a rendőrök előtt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda negatív eredményt mutatott, de előállítása így is indokolttá vált. A jármű átvizsgálásakor a járőrök gyógyszert és fecskendőt találtak az autóban. A férfi elismerte, hogy a pirulákból 20 darabot vett be vezetés előtt, de az injekcióról nem nyilatkozott. A Dorogi Rendőrkapitányságon a járművezetővel szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak a rendőrök, melynek eredménye pozitív lett. F. György ellen járművezetés bódult állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2014. április 4-én vádemelési javaslattal küldött meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.