„Kölcsön” kocsival ittasan balesetezett

2023. 01. 02., h - 12:36
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai őrizetbe vették a gyanúsítottat. Az ügyészség kezdeményezésére a férfit a bíróság még szilveszter napján letartóztatta.

 

Nem végződött túl jól az év annak a kocsitulajdonosnak a számára, akit 2022. december 30-án reggel hat órakor a szomszédja azzal a hírrel hívott fel, hogy valaki összetörte az autóját. A baleset azonban nem csak őt érintette rosszul, hanem Tiszakécskét is, ahol az eset következtében másfél órás áramkimaradás volt.

A történet hajnalban kezdődött, amikor egy tiszakécskei férfi egy több órás baráti italozást követően hazafelé elindult, méghozzá gyalogosan. Út közben észrevett egy autót, amely nyitva volt, és jó ötletnek gondolta, ha azt kölcsönveszi, és úgy folytatja útját. A helybéli azonban még 200 métert sem tudott megtenni, elvesztette uralmát a kocsi felett, lehajtott az útpadkára, majd egy felsővezetéket tartó oszlopnak ütközött, ami megdőlt, és áramkimaradást okozott.

Az alkalmi sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért a helyszínre érkező rendőrök vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Kiderült az is, hogy a 25 éves férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint a biztonsági övet se használta, így ellene – a büntetőeljáráson túlmenően – szabálysértési és közigazgatási eljárás indult.  

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának egyenruhásai a bűnelkövetőt jármű önkényes elvétele bűntette, ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarásának vétsége miatt őrizetbe vették, és kihallgatását követően kezdeményezték letartóztatását. A Kecskeméti Járásbíróság – az ügyészség indítványa alapján – a férfit még 2022. december 31-én letartóztatta.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság már az újév első napjaiban felhívja mindenki figyelmet arra, hogy az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek, lassabban mozognak a szemet mozgató izmok, s a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.

Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely az alkohol tartalmú italok fogyasztásának teljes tilalmát jelenti a gépi meghajtású jármű vezetője részére, a vezetés megkezdése előtt és alatt egyaránt. Soha ne üljön ittasan autóba, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittasan vezessen!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.

 

Felderítették

Teljes egészében megtérülhet annak a sértettnek a kára, akinek otthonából több millió forint készpénzt lopott el az elkövető.