Közlekedési verseny a Vakok Iskolájában - videóval

2013. 10. 19., szo - 09:23
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Próbatétel elé állították a tanulókat.

A Vakok Általános Iskolája a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal együttműködve 2013. október 17-én közlekedési versenyt szervezett a látássérült gyermekek részére.

A versenyen tájékozódási, elméleti és gyakorlati közlekedési tudásukról adtak számot a diákok. Képességeiknek, fejlődési szintjüknek megfelelően, négy különböző nehézségi szinten, többféle közlekedési helyzetben kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

A feladatok teljesítése után a gyerekek rendőr-, mentő-, és tűzoltóautókkal ismerkedhettek meg, valamint a BRFK Bűnmegelőzési Osztálya bemutatót is tartott az érdeklődők számára.

 


Hírfolyam

 

Keressük a rongálót!

A Dunakeszi Rendőrkapitányság a fényképen szereplő férfi azonosításhoz az állampolgárok segítségét kéri.

 

Keressük Halas Kamillát

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, girincsi lány eltűnése ügyében.

 

Nyerési esélytelenség

Amikor a boltból felhívnak, hogy nyertél, de kiderült, hogy veszítettél! Muszáj mindig résen lenni. Egy álnyeremény miatt úszott el közel 800 ezer forint.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy rollert loptak.