Közlekedésrendészeti összefoglaló Bács-Kiskun vármegyéből

2023. 03. 28., k - 11:14
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A múlt héten vasárnap történt halálos közúti közlekedési balesetben az egyik utas az életét vesztette, a sofőr és másik utasa pedig súlyosan megsérült.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten harmincnégy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

További öt könnyű sérüléssel, valamint három súlyos sérüléssel járó karambol is volt. Ezekben a balesetekben összesen tíz sofőr és utas sérült. Vasárnap egy halálos kimenetelű baleset történt, amelyben hárman voltak érintettek. A sofőr és a mellette ülő utas súlyos sérülésekkel kerültek kórházba, azonban a hátul ülő fiatal férfi az életét vesztette. Az elsődleges adatok alapján a balesetben szerepet játszott a jármű sebességének helytelen megválasztása.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1755 fő lépte át; ők legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak. Az egyenruhások harminchat olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Ellenük eljárást indult.

 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy körültekintően, a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, és ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására!

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.