Közúti ellenőrzések a közlekedés biztonságáért

2022. 09. 27., k - 10:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt vezetni bűncselekmény. Egy komlóskai sofőr tudta ezt, mégis volán mögé ült, előtte azonban még autójának a hatóság által bevont rendszámát kicserélte egy másikra.

Közúti ellenőrzésük során a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. szeptember 25-én 10 óra körül az M3-as autópálya, Geleji pihenőjénél ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit, illetve annak vezetőjét. Az adatok ellenőrzése során kiderült, hogy az 50 éves férfit korábban a hatóság eltiltotta a vezetéstől, továbbá bevont rendszámát és egy másikra cserélte.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a sofőrrel szemben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy, aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet bűncselekményt követ el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.