Közúti jogsértések elmúlt heti számai Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2021. 06. 28., h - 10:44
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség eljárást indított a jogsértő járművezetőkkel szemben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 6 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A sofőrök közül 3 ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, míg 3 ellen bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Vezetői engedéllyel 2 gépjárművezető nem rendelkezett, ezért a rendőrök velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek és a hatóság őrizetbe vételükről határozott.  

Az ellenőrzések során 25 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 12 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 6 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 7 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek.  


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.