Leparkoltatva

2023. 03. 17., p - 07:35
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest vármegyei rendőrök vették észre és intették ki a forgalomból a járműveket.

Az egyenruhások az M0 és M4 autóúton vezettek ki járműveket az elmúlt napokban, négy szerelvény akadt fent az ellenőrzésen. Az egyik sofőr 570, a másik 500, míg a harmadik 220 kilogramm túlsúllyal megpakolva vett részt a közúti közlekedésben. A román és horvát sofőrök mindegyike 200 ezer forintos bírságot kapott.

A rendőrök a járműveket leparkoltatták, a sofőrök csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták útjukat.

Felhívjuk a figyelmet, hogy:

  • járművet megterhelni oly mértékig szabad, hogy össztömege a megengedett legnagyobb össztömeget ne haladja meg!
  • a rakományt a járművön - annak belsejében, illetőleg rakfelületén - úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse!
  • gondoskodni kell a rakomány egyenletes elhelyezéséről azért, hogy az a jármű stabilitását számottevően ne rontsa!
  • a járművön túlnyúló rakományt, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szerint meg kell jelölni!

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.