Lezárt akta

2015. 02. 12., cs - 10:17
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök befejezték és vádemelési javaslattal küldték el annak a halálos közlekedési balesetnek a nyomozási iratait, amely még 2014. április 3-án történt, és két ember halálát okozta.

A Zala megyei nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg azt az ügyet, amely még 2014. április 3-án 18 óra 25 perckor történt Keszthely és Várvölgy között, a 7343-as számú úton, ahol halálos baleset történt.  

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 3-án egy 34 éves várvölgyi férfi Peugeot 307 típusú autójával haladt Keszthely irányából Várvölgy felé, amikor elütött két osztrák kerékpárost. A balesetben a 70 éves férfi és 61 éves felesége olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az autót vezető férfi nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozás során a zalai rendőrök azt állapították meg, hogy a halálos kimenetelű balesetet feltehetően egy Opel Combo kisteherautót vezető sofőr okozta, aki nem vette észre, hogy a Peugeot már előzésben van. Azért, hogy az ütközést elkerülje a Peugeot-t vezető férfi elrántotta a kormányt, és így ütötte el a vele azonos irányba haladó kerékpárosokat.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 44 éves zalaszántói férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt a nyomozási iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.