Lezárt ügy: ketten sérültek a balesetben

2021. 11. 30., k - 09:18
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy füzesgyarmati lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Debrecen, Házgyár utcában 2021. január 19-én 15 óra körül. A sofőr, amikor járműjével a Nívó utca kereszteződéséhez ért, nem adott elsőbbséget egy másik gépkocsinak, így összeütköztek. A közlekedési balesetben egy személy súlyos, míg egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a 27 éves férfit kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.