Lezárt ügy: segítségnyújtás nélkül továbbhajtott

2022. 07. 02., szo - 07:12
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök befejezték a büntetőeljárás vizsgálati szakaszát a 28 éves férfival szemben.

Somoskőújfalu irányából Salgótarján felé közlekedett személygépkocsival egy férfi  2022. április 22-én 22 óra 25 perckor, amikor az egyenes útszakaszon áttért a menetirány szerinti ellentétes forgalmi sávba és nekiütközött a vele szemben közlekedő gépjármű visszapillantó tükrének. Az ütközés során a vétlen jármű vezetőoldali szélvédője betört, és ennek következtében az utastérbe hulló üvegszilánkok a sofőrt megsebesítették. A 28 éves gépkocsivezető a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A balesetet okozó gépjárművet másnap a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának szolgálaton kívüli munkatársa azonosította a település egyik városrészében. A rendőrök által végrehajtott adatgyűjtés eredményeként az egyenruhások rövid időn belül elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a 28 éves salgótarjáni lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A büntetőeljárás során megállapítást nyert, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a salgótarjáni férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indított eljárás vizsgálati szakaszát befejezte, és az ügy iratait a Balassgyarmati Járási Ügyészség részére megküldte.

 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e! A KRESZ előírása szerint közúti baleset esetén a jármű vezetője – függetlenül attól, hogy ki okozta a balesetet - köteles azonnal megállni, a baleset során megsérült személyek részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni. Ha a baleset személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni. Fontos, hogy személyi sérülésnek minősül már az is, ha az érintettek közül valaki fájdalomra, mozgási nehézségre vagy rosszullétre panaszkodik.

Baleset, illetőleg személyi sérülés észlelése estén tehát legfontosabb, hogy kezdje meg az elsősegélynyújtást, majd hívja a 112-es központi segélyhívószámot!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.