Lezárták: jogosítvány nélkül okozott balesetet, majd elhajtott

2022. 07. 23., szo - 08:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták a 26 éves férfit. A nyomozást a napokban lezárták, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.                                                                                                                                                                                                               

Bevásárolni tartott Kiskunhalason egy fiatal pár egyikük 13 éves öccsével idén április elején, amikor egy kereszteződésben oldalról beléjük csapódott egy autó. A balesetet az okozta, hogy a balról közlekedő jármű figyelmen kívül hagyta a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát. A szabályosan közlekedők még fel sem tudtak ocsúdni a történtekből, amikor a baleset okozója már elhajtott a helyszínről. Az ütközésben a hátul ülő gyermek könnyű sérüléseket szenvedett. A cserbenhagyó szerencsétlenségére elhagyta a rendszámtábláját a helyszínen, mely alapján a rendőrök azonnal beazonosították és pár órán belül el is fogták a sofőrt.

A 26 éves férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki, aminek során beismerte bűnösségét. A gyanúsított azt is elmondta, hogy azért hajtott el a helyszínről, mert nem volt vezetői engedélye és megijedt a következményektől. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egyenruhásai engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást folytattak, a bűncselekmény vizsgálatát pedig a napokban befejezték, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.