Megszűnt a teljes útzár

2013. 06. 20., cs - 10:16
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt az útlezárás a halálos baleset helyszínén.

Befejeződött a helyszínelése annak a közúti közlekedési balesetnek, amely 2013. június 20-án 5 óra 30 perc körüli időben történt  a  2. számú főutat Diósjenővel összekötő  úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint  egy személygépkocsi vezetője egy traktor előzésébe kezdett. Ennek során a gépjárművel a munkagépnek, majd az úttestről lehaladva egy fának ütközött. A baleset következtében a személygépkocsiban utazó 45 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az autó vezetője és további két utasa megsérült.

Az útszakaszon a helyszíni szemle  befejeződött, a teljes útlezárás megszűnt, a forgalom ismét zavartalan.


Hírfolyam

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

 

Közös felelősségünk a gyermekek védelme

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.

 

Beszámolt a rendőrfőkapitány

Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.

 

Az életét kockáztatta

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

 

Vendégként érkezett, tolvajként távozott

Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.