Menet közben folyt el a gázolaj, két autó összetört
Műszaki hiba miatt folyt el egy kisteherautó üzemanyaga menet közben Doboz és Gyula térségében. A gázolajjal szennyeződött úton két jármű is megcsúszott, és összetört. A rendőrök megtalálták a furgon vezetőjét, és eljárást indítottak ellene.
Anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2024. január 3-án Gyula külterületén, a Szanazugi úton. Egy személyautó az egyik kanyarban kisodródott, és kidöntött két útjelző táblát, valamint egy villanyoszlopot. A sofőr nem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett.
A baleset azért történt, mert az útra olaj került, és nagyobb felületen szét is terjedt az esőzés miatt. A bejelentés után a békéscsabai rendőrök amellett, hogy segítséget nyújtottak a balesetet szenvedett férfinak, elkezdték követni az olajcsík útját, és értesítették a közutak kezelőjét. Kiderült, hogy a szennyeződés Doboz belterületéről indult, majd a Szanazugi úton keresztül Gyula belvárosába vezetett. Nem sokkal az első eset után újabb balesetről érkezett bejelentés. Ezúttal Gyulán, a Béke sugárúton csúszott meg egy autó, amiben szintén anyagi kár keletkezett. A Béke sugárút mellett más utcákban is látni lehetett, hogy a műszaki hibás jármű arra járt.
A Gyulai Rendőrkapitányság munkatársai aprólékos munkával minden információt igyekeztek begyűjteni az esettel kapcsolatban. Többórányi kamerafelvételt néztek meg a feltételezett útvonal mentén, végül sikerrel jártak. A gázolaj egy kisteherautó motorteréből folyt ki, ami Füzesgyarmatról indult, és Dobozon keresztül tartott Gyulára. A vezetője elmondta, hogy a kocsi menet közben jelzett ugyan hibát, de nem gondolta, hogy folyik a gázolaj. Erre akkor jött rá, amikor Gyulán leparkolt egy időre, és dolga végeztével visszatért a kocsihoz. Egyből érezte az üzemanyagszagot, és látta a tócsát is alatta. A jármű nem indult, így felhívta az egyik ismerősét, akivel a helyszínen kicseréltek egy tömítést, és újra működőképes lett. A férfi ezután folytatta útját, és a KRESZ előírásai ellenére nem győződött meg arról, hogy a műszaki hiba okozott-e szennyeződést az úton. A Gyulai Rendőrkapitányság ezért szabálysértési eljárást indított ellene.