Mezőgazdasági járművezetők közlekedési versenye

2022. 08. 30., k - 15:56
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (BAZ MBB) idén második alkalommal hirdette meg a mezőgazdasági gépet vezető mezőgazdászok közlekedési versenyét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a megye közútjain történő biztonságos közlekedésre, amiben - a vidékre jellemzően - jelentős számban vesznek részt a mezőgazdasági járművek is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az Encsi Balesetmegelőzési Bizottsággal karöltve 2022. augusztus 30-án rendezte meg azt az Európában is egyedülállónak mondható versenyt, amelynek célja a mezőgazdasági gépeket vezetők ismereteinek fejlesztése a biztonságosabb közlekedés érdekében.

A Kurilla-Gabona Kft. mérai telephelyén zajlott megmérettetésen 19 mezőgazdász vett részt, akik az Axiál Kft. által biztosított gépekkel, egyenlő feltételek mellett adtak számot ügyességükről, pontosságukról, szabálykövetésükről a kialakított vezetéstechnikai pályán.

A pályafeladatok elvégzése előtt elméleti közlekedési tudásukat is tesztelték, illetve azt is felmérték a vetélkedő bírái, hogy a szokásos reggeli munkakezdés előtt, milyen módon, mit és mennyire pontosan ellenőriznek munkagépeiken, mielőtt kigördülnek telephelyükről.

A versenyt szakmailag is támogató Axiál Kft, Magyar Közút Nonprofit Kft., és a BAZ MBB által biztosított díjak méltó elismerésül szolgáltak a vetélkedésben résztvevőknek, amelyeket a cégek képviselői, illetve dr. Brezovcsik Ádám r. őrnagy megyei közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettes, továbbá dr. Antal István r. ezredes az Encsi Rendőrkapitányság vezetője adták át.

 A verseny végeredménye:

I. helyezett: Kovács Tamás

II. helyezett: Bánhidi Balázs

III. helyezett: Balázs Máté


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.