Mindketten szabálytalanok voltak, egyiküknek az életébe került

2023. 07. 04., k - 09:16
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros hajtott ki egy személygépkocsi elé Gyomaendrődön. Összeütköztek, és a biciklis meghalt. Az autós a gyanú szerint azért nem tudta elkerülni a balesetet, mert gyorsan hajtott. A rendőrség a baleset körülményeinek vizsgálatát befejezte, és az eljárás iratait továbbította az ügyészségre.

Gyomaendrődön, a Selyem utca és a Korányi utca kereszteződésében 2022. június 23-án egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy személyautónak, és összeütköztek. A biciklis nőt a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol három hónappal később belehalt a sérüléseibe. A nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő számításai szerint az autós jelentősen túllépte az adott útszakaszon érvényes 50 km/óra sebességhatárt, majdnem 90-nel mehetett. A kerékpáros nőt időben észrevette, és ha betartja a megengedett sebességet, le tudta volna fékezni a kocsiját úgy, hogy még az ütközés előtt megálljon. A férfi rögtön a baleset után, a helyszíneléskor elismerte, hogy gyorsan hajtott. A Szarvasi Rendőrkapitányság halálos közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja, és vádemelést javasol ellene. Ügyének iratait a rendőrségről továbbították az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.