Motoros elé kanyarodott

2019. 06. 22., szo - 06:58
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát a székesfehérvári férfival szemben.

A gyanú szerint a 33 éves férfi 2019. március 27-én 7 óra 50 perckor Székesfehérvár belterületén közlekedett egy Renault típusú járművel, amikor a Kisteleki utca és a Géza utca kereszteződésében balra kanyarodási manővere során nem adott elsőbbséget egy szemből érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó motorosnak, és azzal összeütközött. A baleset következtében a motorral közlekedő 43 éves férfi az úttestre esett és súlyosan megsérült.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói az autó sofőrjét közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.  A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.