Nem adott elsőbbséget, hárman megsérültek

2023. 03. 20., h - 09:08
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök egy súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Egy 61 éves bodajki férfi közlekedett Mercedes típusú személygépkocsival Bőny külterületén, a 8152-es számú úton 2023. március 19-én 9 óra 30 perc körül. Útja során egy útkereszteződéshez érve, az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem adott áthaladási elsőbbséget a neki balról érkező, 20 éves bábolnai sofőr által vezetett gépjárműnek, és neki ütközött. A karambol hatására mindkét autó az útról lesodródott, és a Mercedes a tetejére borulva állt meg.  A balesetben a vétlen sofőr, illetve az okozó autó vezetője és utasa súlyosan megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az út mellett elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak, az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek!

Közlekedjenek türelmesebben, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra! A gépjárművezetés során igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.