Nem gyerekcsíny, súlyos bűncselekmény

2014. 05. 20., k - 09:03
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M3-as autópálya szabolcsi szakaszán közlekedőket dobálták.

2014. május 18-án 14 óra körüli időben arról érkezett bejelentés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy az M3-as autópálya kántorjánosi szakaszán a felüljáróról kövekkel és csavarokkal dobálják a közlekedőket. A helyszínre érkező hodászi körzeti megbízott látta a két dobálózó gyereket, akik a rendőrautó láttán megpróbáltak elszaladni. A rendőr a 10 és 13 éves, kántorjánosi illetőségű fiúkat beültette a szolgálati gépkocsiba, majd törvényes képviselőjükkel együtt bevitte a Mátészalkai Rendőrkapitányságra. Az ügyben a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indult eljárás. A gyerekeket életkoruk miatt tanúként hallgatták meg a Mátészalkai Rendőrkapitányságon, egyben hivatalból értesítették a gyermekvédelmi szerveket.


Kapcsolódó oldalak