Ön felkészült?

2023. 03. 21., k - 11:20
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tavasz kezdetén érdemes mind saját magunkat, mind motorunkat felkészíteni a szezonra.

A napról napra melegedő, napos időjárás sok motorost késztet arra, hogy felpattanjon kétkerekűjére. Emiatt ugrásszerűen megnő az utakon a motorosok száma. Tény, hogy a kétkerekűek vezetőinél a baleseti kockázat jóval nagyobb, mint a gépkocsik sofőrjeinél. Ennek oka az, hogy a motorosokat nem védik azok a passzív biztonságtechnikai eszközök – biztonsági öv, légszák, karosszéria – mint például az autósokat.

A motorkerékpáros balesetek bekövetkezésének több oka is van, de a legnagyobb rizikófaktort az emberi tényezőben kell keresni, vagyis képességeiket túl-, gépük teljesítményét pedig alulbecsülik. Vezető baleseti okok évek óta a sebesség nem megfelelő megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása, az irányváltoztatás szabályainak be nem tartása és a szabálytalan előzés.

Sajnálatos, hogy Tolna vármegye útjain az idei évben már két fiatal motoros is életét vesztette.  Megdöbbentő és elgondolkodtató, hogy a motorkerékpáros balesetekben meghaltak, illetve megsérültek 70%-a nem töltötte be a 35. életévét.

Fentiek miatt is nagyon fontos, hogy a motorosok – néhány hónap vezetés kihagyása után – ne csak magukat, hanem járműveiket is készítsék fel a közlekedésre! A Tolna vámegyében szolgáló motoros járőrök a napokban megkezdték a szezont. Motoros járőreink egy egész napos tréning keretében készültek fel az elkövetkezendő hónap feladataira. Motorjaikat szervizelték, és a tanpályán, majd a forgalomban is megtették az idei év első kilométereit.  

Kérjük a motorosokat, hogy ők is készüljenek fel, hogy szezonjuk balesetmentes legyen! Fogadják meg a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

  • Kizárólag kifogástalan műszaki állapotú motorral induljanak útnak!
  • Használjanak megfelelő védőfelszereléseket, és ne feledjék a megfelelő minőségű bukósisak viselése is csökkentheti a sérülések kockázatát!
  • Kérjük ne megszokásból, rutinból vezessenek!
  • Mindig fokozott figyelemmel menjenek bele egy-egy előzésbe vagy kanyarodásba!
  • Nagyon fontos, hogy minden esetben az út-, terep-, és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg sebességüket!

A témában számos részletes tájékoztatót olvashatnak az Országos Balesetmegelőzési Bizottság honlapján.

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.