Parkoló autóknak hajtott neki ittasan

2022. 11. 23., sze - 13:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy fiatal sárospataki nővel szemben.

Az egyik debreceni egészségügyi intézmény területéről érkezett bejelentés a rendőrségre 2022. június 17-én 19 óra körül. A telefonáló egy személyautóról számolt be, ami több parkoló autónak is nekihajtott.

Az egyenruhások azonnal a helyszínre siettek és igazoltatták az autó sofőrjét, majd alkoholszondát alkalmaztak vele szemben. A készülék pozitív értéket mutatott, ezért a 24 éves nőt előállították a rendőrkapitányságra.

A járművezető későbbi kihallgatásán elismerte a felelősségét a baleset okozásáért, ahogy azt is, hogy alkoholt fogyasztott mielőtt a volán mögé ült. Összesen három autónak hajtott neki.

A debreceni rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.