Sok volt a rovásán

2022. 05. 05., cs - 11:41
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől a bódult sofőr, de nem kerülhette el a felelősségre vonást.

A helyi járőrök Tatán akartak megállítani egy személygépkocsival közlekedő férfit 2022. május 2-án késő este. A rendőrök jól ismerték a helyi lakost, korában ugyanis több alkalommal intézkedtek már vele szemben ittas és bódult járművezetés miatt. A sofőr nem állt meg a rendőri jelzésre, nagy sebességgel továbbhajtott. Végigszáguldott a városon, többször, a záróvonalat átlépve áttért a szemközti sávba, volt, ahol az útpadkára is felhajtott. Az autópályán egészen Tatabányáig nyomta a gázt, az egyenruhások végül itt fogták el.

Az 53 éves férfi nem véletlenül menekült a rendőrök elől. Vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a vele szemben alkalmazott kábítószerteszt is pozitív lett. Ráadásul azzal, hogy áthajtott Tatabányára, megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait, ugyanis 20 óra után engedély nélkül nem hagyhatta volna el Tata területét. A sofőr ellen szabálysértési-és büntetőeljárást is indítottak a rendőrök, majd őrizetbe vették.

A férfi ellen a Tatabányai Rendőrkapitányságon is vannak folyamatban szabálysértési-és büntetőeljárások. Vele szemben több alkalommal jártak el a rendőrök. Volt, hogy engedély nélküli, de olyan is hogy ittas vagy bódult vezetésen érték tetten. Miután a tatai rendőrök őrizetbe vették, átadták őt a tatabányai kollégáiknak, akik kezdeményezték a férfi letartóztatásának indítványozását, amit az illetékes bíróság 2022. május 5-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.