Tetőlemezén állt meg egy autó Zalaegerszegen (fotókkal)

2015. 02. 23., h - 16:08
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sérülés nélkül megúszta a balesetet egy babosdöbrétei asszony, aki autójával és három kiskorú gyermekével borult fel a tv-toronynál.

Senki nem sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely 2015. február 23-án 11 óra 30 perckor történt Zalaegerszegen, a 7403-as úton.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 40 éves nő Renault Twingo típusú személyautójával és három kiskorú gyermekével közlekedett Kökényesmindszent irányából Zalaegerszeg felé. Az asszony autójával eddig még tisztázatlan körülmények között a 2+630-as kilométerszelvényben egy lejtős domboldalnak ütközött, majd a jármű a tetejére borulva állt meg.

Az eset körülményeit a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

közlekedési baleset


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.