Tiltótábla ellenére előzött

2023. 03. 10., p - 11:38
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőröket egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínére riasztották.

Egy 24 éves bársonyosi nő Győr felől az M1-es autópálya irányába közlekedett személygépkocsijával a 81-es számú főúton, Győr külterületén 2023. március 9-én 18 óra körül. Útja során az „Előzni tilos!” jelzőtábla utasítása ellenére a sofőr az előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban autója felett az irányítását elvesztette, és az úttestet elválasztó terelőszigetre hajtott, ahol egy jelzőtáblának ütközött. Ezt követően a gépkocsival az útról letérve egy vízelvezető árokba hajtott, majd onnét tovább sodródva egy fának csapódott.

A balesetben a gépjármű vezetője, valamint 24 éves győri utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

4

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében a közlekedés minden résztvevőjének be kell tartania a közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.