TISPOL „Truck&Bus” ellenőrzés Vas megyei eredményei

2019. 10. 23., sze - 08:28
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fokozott rendőri jelenlét a tehergépjárművek és az autóbuszok ellenőrzésére irányult.

A TISPOL Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján a „Truck&Bus” közlekedésbiztonsági ellenőrzés végrehajtása 2019. október 14. és 2019. október 20. között a tehergépjárművek és az autóbuszok ellenőrzésére terjedt ki, amelynek keretében – az országos program részeként – a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kijelölt állománya is ellenőrzéseket hajtott végre a megye egész területén.

Az európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a vezetési és pihenőidőt, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását vizsgálták munkatársaink.

A rendőrök az ellenőrzött kilencvennyolc jármű esetében összesen tizennégy jogsértést állapítottak meg. A vezetési és pihenőidő megszegésével kapcsolatos jogsértések miatt öt alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos szabályszegések miatt négy alkalommal kellett intézkedni. A tehergépjárművek ellenőrzése során négy alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet.

Az ellenőrzés célja a közlekedésbiztonsági helyzet javítása volt. Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, vagy veszítsék életüket az utakon.

Ne feledjék, hogy a balesetek elkerüléséért legtöbbet maguk a közlekedésben résztvevők tehetik azzal, hogy a közlekedési szabályokat betartva, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben!

…hogy mindenki hazaérjen!

Az ellenőrzés országos eredményeiről itt tájékozódhat.

 


Hírfolyam

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.