Tragédia egy vasúti átjáróban...

2019. 11. 18., h - 14:10
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ketten vesztették életüket, amikor gépkocsijuk összeütközött egy nemzetközi gyorsvonattal.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2019. november 17-én 22 óra 10 perc körül Vác külterületén a vasúti sínekre hajtott egy Václiget irányából közlekedő személygépkocsi. A nemzetközi gyorsvonat már nem tudott megállni, az autóval összeütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt, szakértő bevonásával vizsgálja.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi fontos KRESZ szabályokra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!
  • Az átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni!
  • Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindkét sorompó rúdja nyitott helyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
  • A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

Gyakori oka a vasúti baleseteknek, hogy a közlekedők gyakran körültekintés nélkül hajtanak be az átjárókba. Nem is a fényjelzőt veszik figyelembe, hanem csak azt látják, hogy más is behajtott az átjáróba, így feltételezik, nem ad tilos jelzést a berendezés, arra fel sem pillantanak.

Sok esetben a vezetők a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtanak gépkocsijukkal és a vonatszerelvénnyel ütköznek.

Nem szabad elfelejteni, hogy a vonat közeledését érzékelő berendezésben is léphet fel műszaki hiba, ezért a szabad jelzésnél is csak olyan sebességgel javasolt áthaladni, hogy a gépkocsivezető szemmel is tudja a jelzés helyességét ellenőrizni mindkét irányból, mielőtt a sínekre hajt.

A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

Az esetlegesen szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát.

Feltorlódott forgalom esetén a járművezetők egy része még a kereszteződésben is megáll, figyelmen kívül hagyva annak „életveszélyes” jellegét.

Tudatosulni kell mindenkiben, hogy a vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük - legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmény között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja az áthaladást!

....hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.