Tragédiák az utakon

2022. 06. 08., sze - 10:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét halálos közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Az elmúlt két hét folyamán Győr-Moson-Sopron megye közútjain 3 halállal végződő közlekedési baleset történt, amelyekben 4 személy vesztette életét. Súlyos sérüléssel járó balesethez 8 alkalommal riasztották rendőreinket, könnyű sérüléssel végződő esetnél 21 alkalommal intézkedtek egyenruhásaink. Anyagi káros közlekedési baleset helyszínéhez 90 esetben vonultak ki járőreink.

1

A balesetek bekövetkezésének legjellemzőbb oka a szabálytalan kanyarodás, a gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg nem adása, illetve a figyelmetlenség volt.

5

Az M15-ös autóúton, a Rajkai határátkelőhely irányába közlekedett személygépkocsijával 2022. június 7-én 15 óra körül egy 50 éves tatai férfi. Haladása során a 14-es kilométerszelvény közelében – vélhetően a jármű sebességének helytelen megválasztása, és figyelmetlensége következtében – az előtte forgalmi okok miatt álló román hatósági jelzésű kamionnak ütközött. A balesetben a személygépkocsi sofőrje olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

6

Az eset körülményeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

4

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A gépjárművezetők tartsák be a szabályokat, és ne hajtsanak gyorsabban a megengedettnél, mert a szabálytalanság növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát!
  • Azok, akik túllépik a megengedett sebességet, magukat, utasaikat és közlekedő partnereiket is veszélybe sodorják.
  • A rendőrség rendszeresen végez közúti ellenőrzéseket azért, hogy a szabálytalankodókat kiszűrje a forgalomból, azonban a balesetek, tragédiák megelőzéséért legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek!
  • Tudnunk kell azt is, hogy az időjárási hatások (például hideg/meleg frontok) egyértelműen tetten érhetők a közlekedési balesetek bekövetkezésénél is.
  • Amikor az időjárás magunkat is megvisel, akkor a mások által esetlegesen előidézett veszélyhelyzetekre is fokozottabban kell számítanunk, ezt figyelembe véve közlekednünk!
  • A nyári meleg időben gyakrabban álljunk meg pihenni, csak kipihenten üljünk autóba, hogy ne okozzunk tragédiát!
  • A nem megfelelő sebesség megválasztása mellett elég egy pillanatnyi figyelmetlenség, és máris bekövetkezhet a tragédia!

8

Vigyázzanak magukra, utasaikra, és legyenek tekintettel a többi közlekedőre is!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.