Újabb gázolás történt Pest megyében

2014. 12. 22., h - 19:20
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárost gázolt egy személyautó.

Eddig tisztázatlan okból és körülmények között gázolt el egy személyautó egy kerékpárost 2014. december 22-én 18 óra körüli időben a 2113-as számú út 12-es kilométerszelvényénél Úri és Sülysáp között.

A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A helyszínelést a monori rendőrök megkezdték, az érintett útszakaszon nem kell torlódásra számítaniuk a járművezetőknek. 


Hírfolyam

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 

Tolvajpáros rendőrkézen

A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.

 

Rolleresek figyelem!

Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.

 

Lassan itt a vakáció – fókuszban a prevenció

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűn- és baleset-megelőzési munkatársai három témakört magába ölelő prevenciós előadásokat tartottak a hegyeshalmi Lőrincze Lajos Általános Iskola diákjainak.

 

Lopás miatt keressük

Az esztergomi nyomozók a lakosság segítségét kérik a férfi azonosításához

 

Húszkilós fogás

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök tiltott anyag átvételén értek tetten egy zagyvarékasi nőt.

 

Talmi csillogás

Akciós aranybefektetéssel csaptak be internetes csalók egy szekszárdi férfit.