Útlezárás a 8-as számú főútvonalon

2014. 04. 03., cs - 16:44
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy Rönök térségében történt közlekedési balesetnél helyszínelnek a rendőrök.

Az elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi és egy motorkerékpár ütközött a 8-as számú főútvonalon, a Székely tanyánál lévő leágazónál Rönök térségében 2014. április 3-án 16 óra 17 perc körüli időben. A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályás forgalomkorlátozás van érvényben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.