Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

2023. 08. 21., h - 12:22
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több olyan járművezetővel szemben intézkedtek a vármegyei rendőrök, akik eltiltás hatálya alatt közlekedtek.

Az elmúlt héten tartott közlekedési ellenőrzések eredményeként a zalai járőrök öt olyan sofőrrel szemben intézkedtek, akik ittasan vettek részt a közlekedésben. Ellenük eljárás indult.

Munkatársaink 1592 gyorshajtást rögzítettek a vármegye közútjain, valamint 13 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az egyenruhások a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztásával kapcsolatos szabályszegést 84 esetben tapasztaltak.

Két olyan sofőrrel szemben indult büntetőeljárás, akiket korábban eltiltottak a járművezetéstől, emellett pedig hárman vezettek jogosítvány nélkül.

Köztük volt egy olyan is, aki halmozta szabályszegéseket. A 44 éves sofőrt 2023. augusztus 20-án 13 óra körül Nagyrécsén igazoltatták a rendőrök. Alkoholszondát is alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy a helyi lakost a bíróság eltiltotta a vezetéstől, ráadásul az autóra egy másik gépkocsira kiadott rendszámot helyezett.

Az egyenruhások a férfit előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol az ittas járművezetés, és a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények mellett, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt is kihallgatták, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy minden esetben maradéktalanul tartsák be a közlekedési szabályokat! Tartózkodjanak az alkohol és bódító hatású szerek fogyasztásától a járművezetés megkezdése előtt!

A biztonsági övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett ütközés következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Tegyen a saját biztonságáért, használjon biztonsági övet!

Ezúton is felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a 2021. május 14-től hatályba lépett szigorítás alapján már eltiltási határozat nélkül is őrizetbe vehetőek azok a sofőrök, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel.

…, hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mozgó sorfal, lánc, védelmi alakzat, folyosó…

Csak néhány azok közül a csapatszolgálati elemek közül, amiket a Készenléti Rendőrség (KR) kiképzési és módszertani szakemberei gyakorlatban tanítottak meg a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Ezred tízfős csoportjának. A rendőrök által tartott kétnapos tömegkezelési tréning a KR központi objektumában zajlott.

 

Őrizetben a késdobáló

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a csobaji férfit, aki kést dobott a felesége hátába.

 

Tudta, mit tesz?!

Csaknem tragédiába torkollott egy családi vita Tiszaderzsen. Egy férfi láncfűrésszel vágta meg édesanyja kezét, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

 

Elfogták a rablás elkövetőit

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének munkatársai két fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy bántalmaztak egy idős férfit és elvették a pénzét.

 

Reszkessetek, betörők!

Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a duót elfogták és őrizetbe vették.

 

Felismeri a férfit?

A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.