Közlekedésrendészet

Tizenhat megelőzött tragédia

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy hét alatt tizenhat ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még azok balesetet okozhattak volna.

Őrizetben a gázoló

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A halálos közúti balesetet okozó sofőr önként jelentkezett a rendőrségen

Közlekedési összefoglaló Tolnából

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 72 órában 10 balesetről érkezett bejelentés, négy esetben személyi sérülés is történt.

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK, a BKK és a Közlekedési Hatóság ismét közös akciót tartott; a személyfuvarozókat és járműveiket vizsgálták.

Mielőtt tragédia történik

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt napokban Zalaegerszegen megszaporodtak azok a rendőri intézkedések, amelyek segédmotoros kerékpárral közlekedő fiatalokat érintettek. Szabályokat hágnak át, elhajtanak az egyenruhások elől, gyalogosokat veszélyeztetnek.

Fejjel a betonnak

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittas rolleres, kerékpáros, és még kettő szintén ittas járművezető okozott balesetet egy hét alatt. A rendőrök azonban tizenhét ittas és egy bódult sofőr szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még azok balesetet okozhattak volna.

Vadveszély Somogyban

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vezessenek fokozott óvatossággal még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.

Egy bódult sofőr, két baleset

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tamásiban reklámtáblának, a 61-es főútról letérve fának ütközött egy ozorai férfi.

Gyorshajtók Somogyban

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök nyolc óra alatt 5012 gépkocsi sebességét ellenőrizték, közülük 91 sofőr hajtott gyorsabban a megengedettnél.