Közlekedésrendészet

Ittasan ütközött neki több autónak

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a 471-es főúton történt baleset vizsgálatát. A megalapozott gyanú szerint a hajdúsámsoni férfi ittasan ült volán mögé, majd nem sokkal később balesetet okozott.

Gyalogost gázolt a kerékpáros

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy mozgásában korlátozott idős nő sérült a balesetben.

Közúti ellenőrzések a közlekedés biztonságáért

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt vezetni bűncselekmény. Egy komlóskai sofőr tudta ezt, mégis volán mögé ült, előtte azonban még autójának a hatóság által bevont rendszámát kicserélte egy másikra.

Finn módszeres ellenőrzés

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedésbiztonsági akció során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök közel kétezer járművezetőt ellenőriztek.

57 gyorshajtó 3 óra alatt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök sebességmérési akciót tartottak az Andrássy úton szabálytalankodók kiszűrésére.

Lezárták: vonattal ütközött

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak a figyelmetlen sofőr ellen.

Második helyezett a Bács-Kiskun megyei csapat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A XI. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyen megyénk dobogós eredményt ért el a csapatverseny kategóriában.

Drónnal és civil autókkal a szabályszegők ellen

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés Siófokon és vonzáskörzetében, közel harminc szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

Drónnal ellenőriztek az autópályás rendőrök

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei egyenruhások az M5-ös sztrádát pásztázták a levegőből. Tehergépjárművel történő szabálytalan előzés miatt 16 bírságot szabtak ki.