Közlekedésrendészet

Feloldották az útlezárást a halálos balesetnél

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a Jánkmajtist és Zsarolyánt összekötő úton 2013. október 5-én 22 óra körüli időben bekövetkezett halálos közlekedési baleset helyszínelését, az útlezárást feloldották, a forgalom újra zavartalanul haladhat.

Halálos baleset Jánkmajtis és Zsarolyán között

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

A Jánkmajtist és Zsarolyánt összekötő úton 2013. október 5-én 22 óra körüli időben egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött. A motorkerékpárt vezető személy a helyszínen életét vesztette.

Halálos baleset Pest megyében

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útzár mellett helyszínelnek a rendőrök.

Baleset a XIII. kerületben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A baleset miatt nem lehet Újpest irányába, a Váci útra fordulni.

A motoros elé kanyarodott

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Takarásból kanyarodott az autós, nekiment a motoros.