Közlekedésrendészet

Járművezetés őszi reggeleken

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Látni és látszani elv alapján a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közlekedési Balesetmegelőzési Bizottság felhívja a figyelmet, hogy különösen a hideg évszakokban fontos a láthatóság és a látás.

Az elmúlt hét számokban

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésrendészeti adatok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.

Közlekedésrendészeti hírek Bács-Kiskun vármegyéből

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetek többségének hátterében súlyos szabályszegés áll, de néha egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy szerencsétlenség következzen be. A sebesség helyes megválasztása a közlekedés egyik fontos követelménye.

A sajtó felkapta, a rendőrség meg elkapta

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálytalankodó autóst rögzített egy másik kocsi fedélzeti kamerája Szarvason. A felvétel nem jutott el a rendőrséghez, de a közösségi médiának köszönhetően a sajtó bemutatta. A szarvasi rendőrök a történteket látva eljárást indítottak, és azonosították a felvételen látható sofőrt.

Az elmúlt hét eredménye

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzések során kirívó sebességtúllépést is rögzítettek a rendőrök Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Célkeresztben a gyorshajtók

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Huszonhat újabb, fix telepítésű sebességmérő készüléket helyeznek üzembe Budapesten.

Gurul vagy csúszik? Neki mindegy volt

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem gurult, hanem csúszott az egyik oldalával az úton egy utánfutó Békés vármegyében, Gyula és Szabadkígyós között. A vontatmány jobb kereke ugyanis hiányzott, tulajdonosa pedig úgy oldotta meg a problémát, hogy egy másfél méter hosszú zártszelvényt szerelt fel helyette.

Van amiből nem jó duplázni

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Folytatódott a gyorshajtók elleni akció a XVIII. kerületben.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Rendezvények és gyűlések miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. október 20. és október 23. között Budapest I., II., V., IX., XI. és XII. kerületében.

Forgalomkorlátozások a megemlékezések idejére

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartandó megemlékezések idejére az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe Szombathelyen, Szentgotthárdon, Sárváron és Kőszegen.

Sertés az alagútban

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy utánfutóról leesett állat okozott bonyodalmat az M6-os autópályán.

Stabilan az Árpád hídon

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt két hétben is folytatta a sebességmérést.

Az elmúlt hét számokban

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésrendészeti adatok Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéből.

Őrizetben az ittas sofőr

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogosítvány nélkül okozott balesetet egy 24 éves férfi Csökölyön.

Tempójuk halálos…

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedési balesetek bekövetkezésének egyik legfőbb oka továbbra is a sebesség helytelen megválasztása.

Autóvadászat Székesfehérváron

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hagyományteremtő jelleggel rendezték meg 2024. október 18-án Székesfehérváron az Alba Regia Autóvadász Kupát.

Ittasan ült volán mögé

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök befejezték egy Haláp külterületén történt halálos baleset vizsgálatát.