A gyűléseken is vigyázzunk egymásra!

2023. 05. 31., sze - 16:26
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A nagy létszámú rendezvények és gyűlések kockázataira, a résztvevők testi épségének fontosságára hívta fel a figyelmet a rendőrség.

Hazai és nemzetközi példák egyaránt alátámasztják, hogy a nagy létszámú rendezvényeken, gyűléseken a jelentősebb összezsúfolódás akár súlyos sérülésekhez, halálos kimenetelű balesethez is vezethet.

Magyarországon az elmúlt hónapokban több olyan – nagyrészt be nem jelentett – gyűlés volt, amelyen a résztvevők közül többen békétlenné, majd agresszívvá, illetve támadóvá váltak. A sérülések megelőzése, a széleskörű tájékoztatás céljából tartott ma az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatót, valamint az elmúlt hetekben több háttérbeszélgetést.  

Szórólap

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

 

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

 

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

 

Egy nehéz nap estéje

A szegedi rendőrök előállították azt a helybéli férfit, aki bűncselekmények egész sorát követte el néhány óra alatt.

 

Jószerencsét

Ismét szabadnapos készenléti rendőr tett tanúbizonyságot elkötelezettségéről.  

 

Bonyhádon is megszervezték

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum aktuális ülését tartották meg a városi rendőrkapitányságon.