A lopás ára 180 óra közérdekű munka

2023. 01. 12., cs - 10:45
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök gyorsított eljárásban állították bíróság elé a bolti tolvajt.

Az egyik szekszárdi áruházból érkezett bejelentés 2023. január 10-én. Az üzlet alkalmazottai egy férfit kaptak el, aki több üveg szeszes italt rakott a kabátjába, és fizetés nélkül akart távozni. A kiérkező egyenruhások a 35 éves helyi férfitől lefoglalták az elpakolt italokat. A tolvaj nem volt ismeretlen kollégáink előtt, hiszen már többször érték tetten lopáson.

A férfit az egyenruhások végül őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban már bíróság elé is állítottak lopás elkövetése miatt. A tolvajt a bíróság 180 óra közérdekű munkára kötelezte.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.