Állandó rendőri jelenlét a bulinegyedben

2017. 09. 18., h - 11:42
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök összehangolt akciósorozatot tartanak a bűncselekmények visszaszorítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt hétvégén is folytatta a korábban megkezdett akciósorozatát a Budapest V., VI. és VII. kerületében, a Szent István körút, Teréz körút és a Rákóczi út által határolt, úgynevezett bulinegyedben. Az akciósorozat célja a folyamatos bűnügyi és rendészeti jelenlét biztosítása, a kábítószerhez, valamint a prostitúcióhoz köthető bűncselekmények visszaszorítása, a garázdaságok, illetve egyéb kiemelt bűncselekmények elleni fellépés.

A fővárosi rendőrök az elmúlt hétvégén összesen 19 személyt fogtak el és állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt, közülük 13 személlyel szemben kábítószer-birtoklás, 5 személlyel szemben garázdaság és 1 szír állampolgár ellen kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a szír állampolgárt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Budapest rendőrfőkapitánya által elrendelt akciósorozat és állandó rendőri jelenlét célja, a kábítószerhez és a prostitúcióhoz köthető bűncselekményekkel szembeni fellépésen túl, a közterületen elkövetett erőszakos jellegű bűncselekmények, a lopások, valamint a gépjárművel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, felderítése, az elkövetők beazonosítása és elfogása, valamint az ott élő lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fejszével ütött

A várpalotai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves berhidai férfit.

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Egyenesen a virágágyásba

Ittas sofőrrel szemben intézkedtek a kiskőrösi rendőrök, aki szerencsére „csak” egy betonládán landolt autójával, de nagyobb baj is történhetett volna.

 

Két órán belül felderítve

A gyanúsítottak hűtőkompresszorokat vittek el egy debreceni élelmiszerbolt udvaráról. Mind a négyüket bűnügyi őrizetbe vették.

 

Forgalmas szombat éjszaka

12 óra alatt 3132 ellenőrzött járművezető a belvárosi régióban. A fővárosi rendőrök a közlekedési szabályok betartatására fókuszáltak.

 

Betörőt keresnek!

A ceglédi nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításához.