Az utolsó pillanat előtt

2024. 03. 01., p - 12:08
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már áradt a füst a házból, amikor a rendőrök az ablakpárkányba kapaszkodva bejutottak házba, és kihoztak onnan egy alélt nőt Hejőpapiban.

Riasztást kaptak a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrsének munkatársai 2024. február 29-én 18 óra 45 perckor, hogy Hejőpapiban kigyulladt egy ház, amiben legalább két nő tartózkodhat.

A helyszínre érkező rendőrök látták a házból kiáradó füstöt. Azonnal cselekedni kellett. Az ároktői és a tiszakeszi körzeti megbízottak egy kuka tetejéről elérték azt a párkányt, ahol az ablak résnyire nyitva volt. Miután a rendőrök bejutottak a házba, egy ájult nőt találtak ott, akit azonnal a szabad levegőre vittek, míg kollégáik a másik bajbajutott után kutattak, de időközben kivittek a lakásból egy gázpalackot is.

A pillanatok alatt beszerzett információk alapján azonban a rendőrök felhagytak a kereséssel, mert kiderült, hogy éppen kórházban ápolják a másik nőt, aki még a házban lakik.

A kiérkező tűzoltók megkezdték az oltást, illetve a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították a szabad levegőn magához tért nőt, akinek az életét a rendőrök mentették meg.


Hírfolyam

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.

 

Fokozott ellenőrzés

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 30-án 0 órától 2025. augusztus 3-án 24 óráig.

 

Lopás miatt keressük

A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a képen látható személyek megtalálásában.