„Békamentő” akció Zala megyében (fotókkal)

2015. 04. 03., p - 14:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összefogtak a rendőrök és a természetvédők.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park dolgozói 2015. április 3-án a Kis-Balaton mellett, a 76-os főút fenékpusztai szakaszán közösen állították fel azokat az úgynevezett békaterelő-hálókat, amelyek megakadályozzák, hogy a békák az úttestre vándoroljanak.

Erre azért volt szükség, mert az egy héttel korábbi esőzésekkor a 76-os főúton, a Zala híd után, több száz béka próbált meg átkelni az úttesten az egyik oldalról a másikra. Tavasszal az erdőkből a tavakhoz, a költőhelyükhöz vonuló békák nagy része elpusztulna az útjukat keresztező forgalmas autóutakon. Ezért a természetvédők már hosszú évek óta terelik vödrökbe és szállítják át az úton a kétéltűeket.

Zalaegerszegen, a 76-os főútnál mintegy 300 méter hosszan, Zalacsánynál pedig nagyjából 200 méteres sávon irányítják erős fóliacsíkokkal a békákat az alkalmi gyűjtőedényekbe.

Az állatvédelmi szempontokon túl, a közlekedés biztonságát is veszélyeztették az elpusztult állatok, ugyanis csúszóssá, síkossá vált az úttest.

 


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.

 

Segítsen ha látta a balesetet!

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010/1066/2025. bü. számon indított eljárást egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset miatt.